Megérkeztünk tehát Rab szigetére, a Mišnjaknál lévő kikötőbe. Aki először érkezik a szigetre, szerintem meglepődik, mivel ez a része teljesen kopár.
Mielőtt folytatnám ezt a sztorit, egy kis kitérőt teszek, visszakanyarodva a múltba.
Amikor először válogattunk a lehetséges úticéljaink között, több fórumban is olvasgattunk, tájékozódtunk, mérlegeltünk minden pluszt és mínuszt. Hát, becsületesen bevallom, a pénztárcánk alaposan gátat szabott az elképzeléseinknek és a vágyainknak. Csak emlékeztetőül: 3 gyermekkel indultunk útnak. Ez szerintem magáért beszél. ☺
Így döntöttünk egy sziget mellett, mégpedig a Rab sziget mellett, mely egyike a Magyarországhoz legközelebb eső horvát szigetek egyikének. Az sem volt elhanyagolható tény, hogy nagyon sok homokos, melegvizű strandja is van. Na, azt viszont nem tudtuk, hogy nem mindenhol, de erről majd később.
A szállást egy nagyon népszerű portálon foglaltuk le, hogy legyen garanciánk és ne bukjuk el a pénzünket (ilyen rémtörténeteket is találni a neten). A lehető legjobb ár-érték arányban végül Barbaton (Barbat na Rabu) foglaltunk le egy 5 fős apartmant, tengerre néző szobákkal és erkéllyel.
Visszagondolva a 3 évvel ezelőtti érkezésünkre, mi is csak néztünk, mint borjú az újkapura, amikor legördültünk a kompról. A képeken ez nem így nézett ki! Ott sok erdő volt, gyönyörű strandok, szép házak, ez itt meg egy kietlen pusztaság! Összeszorult a gyomrunk, szinte megállt bennünk az ütő. Rossz helyen kötöttünk ki?? Nem, nem hiszem, biztosan van itt valami, ami miatt ennyi autó, motor és lakóautó átjött a komppal. Kissé félve folytattuk az utunkat, remélve, hogy ennyi ember nem tévedhet. :D
Elindultunk tehát a többiek után, bízva a jószerencsében. A táj lassanként barátságosabb lett, kizöldült, itt-ott apró házakat is felfedeztünk. Ééés végig láttuk a tengert! ☺
A szigeten érdekes megtalálni a címet, ahová érkezni szeretnél, mivel általában nincsenek utcák, csak a települést tudod, meg a házszámot. A navigáció alapján pont ott kellene lennie, ahol épp megálltunk. Nosza, leszólítottam egy bácsit, hogy ezt meg ezt a házszámot keressük. Hát kiderült, hogy pontosan mögöttünk van. :D
A házinéni nagyon cuki volt, több nyelven beszélt, mi is, és volt egy kicsi közös halmaz is (és nem, nem az orosz volt :D ), no problem, összehoztuk kézzel-lábbal. :D
Amúgy tényleg jó kis apartman volt, a tenger 250 m-re, saját parkoló, hűtő, jól felszerelt konyha, mosogatógép. Viszont mosógép sehol. Sebaj, hoztunk elegendő ruhát. ☺ A TV-ben mindenféle horvát és német adások mentek, de a srácoknak persze mese sehol. Szerencsére erre is gondoltunk, elő a laptopot, a TV-hez kötöttük madzaggal és máris mentek a mesék nagyban. Bódottág volt. ☺
Aznap már sok mindent nem csináltunk, kipakoltunk, belaktuk az apartmant, csak kicsit körülnéztünk a környéken és álomra hajtottuk a fejünket.
Másnap reggel azt álmodtam, hogy egy medve felkerget a fára és morog, le akar szedni onnan. Amikor kitisztult az elmém, kiderült hogy nem medve, de valóban morog. A drága párom volt az, mert észrevette, hogy kávéfőző nincs, vagyis van, de csak török kávét tud. Azt mi nem isszuk, tehát felkerült a listára, hogy bárhová is megyünk legközelebb, KV főzőt mindenképp vinni kell magunkkal. Egyébként később megérdeklődtük, és minden szálláshelyen csak ez a fajta kávéfőző van.
Jött a mentő ötlet: sétáljunk le a tengerpartra, biztosan van olyan étterem, ahol meg tudunk inni egy finom feketét. Ezzel két legyet ütöttem egy csapásra: megnéztük a környéket és még romantikus gavallért is játszhattam. Ki más, ha nem én? ☺ Erre ritkán van alkalmam, tehát büszkén vezettem a kis családomat a part felé.  Útközben gyönyörködtünk a már termést hozó olajfákban, a  magentaszínű virágokban pompázó murvafürtökben és a zöldellő pálmafákban. Meglepődtünk azon is, hogy az egyes telkek határai szinte sehol nincsenek kerítéssel lezárva, minden átjárható, bármerre lehet bolyongani és senki nem szól emiatt. Szerencsésen lejutottunk a kavicsos, köves tengerpartra, megcsodáltuk a hajókat és csónakokat, bónuszként pedig majdnem beleestünk a vízbe. 
A nagy ijedtségre való tekintettel megálltunk az első nyitva lévő étteremnél. Megérdeklődtem, hogy van-e lehetőség reggelizni, majd amikor megláttam az árakat, pontosítottam, hogy hát valójában csak 2 kávét és 3 üdítőt kérnénk. ☺ Így olcsón megúsztuk ezt a kalandot, nem egész 10e Ft-ból.
Reggel óta kísértett minket egy furcsa, megmagyarázhatatlan, különös hang, melynek a forrását nem találtuk. A fák koronájából jött és olyan volt, mintha felbőszült tücskök teljes erőből ciripelnének, de egy oktávval mélyebben a megszokottnál. A google a barátom, meg is lett a megoldás: kabócák (a legkisebb fiunk szerint babócák. :D )  Róluk tudni kell, hogy hajnali 5-kor már élénk társasági életet élnek, de szerencsére sötétedéskor ők is aludni térnek. Egyáltalán nem szépek, de cserébe hangosak. Hát, bevallom, szokni kellett. 2-3 nap eltelt, amikor már csak finom háttérzajként érzékeltük.
Mint azt a Quimby is dalolja: "G-dúrban zúgják a fákon a kabócák, hogy láss csodát, láss ezer csodát." És mi bőszen igyekeztünk eleget tenni a kérésnek. ☺ Még aznap kipróbáltuk a nem messze lévő kavicsos strandunkat és egy apró játszóteret is, melynek a srácok nagyon megörültek. Mellette focipálya, tele helyi fiatalokkal, akik önfeledten kiabálva rúgták a bőrt. Kiderült, hogy ez egy kisebb általános iskola udvara, amit szabadon használhat bárki. Nekünk ez furcsa volt, hiszen nálunk mindenhol kerítés van, és este a kapukat bezárják.

És hogy miért nem ajánlott csapvizet inni egy szigeten? Ezt majd elmesélem a következő részben. ;)